Levélfalvi Manók Óvoda honlapja

Itt megtalálsz mindent, ami a Manókkal kapcsolatos!


Óvodánk alapításának évét az Intézményalapító Okirat 1906. szeptember 1 -ben jelöli meg. Szeghalmy Gyula "Dunántúli Vármegyék" című 1938-ban kiadott könyvében ezt írja "Állami Óvoda Levél" 1906-ban építette az állam a község által adott telken. A gazdasági terhet a község viseli, az óvónő fizetését az állam folyósítja. Az épület két tanteremből, óvónői és dadaszobából áll. Átlag 80 a bejáró gyermekek száma, 90%-ban német ajkúak. Az óvoda felszereltsége modern.

"Az első óvónő Mosoni Lili óvónő néven került be a köztudatba. Óvodánk második óvónője Alapfy Aranka volt. Ő 1925-től dolgozott Levélen. Nevét az óvoda régi bútorain láthattuk. A régi szekrények ajtaján tartotta nyilván az óvoda bútorzatát, felszerelését. Benkő Aranka óvónő közel 30 évig volt óvodánk vezetője, és hosszú éven át szakfelügyelője is.
Ebben az időben az óvoda már két csoportos részben osztott óvodaként működött, három óvónővel, két dajkával és két konyhai személyzettel. Az óvoda külső és belső képe felszereltsége oktató nevelő munkája látványos fejlődésnek indult. Aranka néni nagy tiszteletet, megbecsülést vívott ki a gyermekek szülők és szakemberek szemében is. 1965 nyarán vonult nyugdíjba.

Jelentos mérföldkő óvodánk életében 1977. szeptember 1-je, amikor az óvoda háromcsoportos osztott óvoda lett. Az óvónoi szolgálati lakásból alakították ki a csoportszobát, öltözőt, mosdót, irodát. Nagyobb lett az udvar. Sor került az addigi konyhakert befüvesítésére. Napjainkban óvodánk udvara egyben óvodánk büszkesége is. Dolgozóink a szülokkel karöltve sokat fáradoznak azért, hogy igazi kis gyermekparadicsomot teremtsenek. Óvodatörténeti szempontból nagy jelentoséggel bír 1999. szeptember 1-je. Ekkor vezettük be helyi nevelési programunkat, amely alapján végezzük nevelomunkánkat.

1999. december 6-án "Csiga-Biga Palota" néven alapítványt hoztunk létre óvodánknak. Az alapítvány célja az óvodai nevelés feltételeinek anyagi támogatása, az ellátás korszerusítése és fejlesztése az óvoda tárgyi felszereltségének javítása, játékok, valamint a gyermek óvodai tevékenységével kapcsolatos egyéb eszközök, anyagok beszerzése. A korszeru nevelést segíto információhordozók beszerzése. Az eddig befolyt támogatásokból egy csoportba szekrénysort vásároltunk, valamint mindhárom csoportba megépített galéria költségeinek részét ebbol fedeztük.



Továbbra is várjuk segítokész adományaikat, számlaszámunk:


Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet 59500148-10011111.


Adószámunk: szja 1%-a : Csiga-Biga Palota alapítvány 18538878-1-08.


2003. tavaszán csatlakoztunk az "Egészségesebb Óvodák hálózatához" A szervezet célja a testi és lelki egészség megóvásának megszerzésének megtanítása, népszerusítése a szülok és gyermekek körében. 2004. szeptember 1-én kerül bevezetésre Minoségirányítási Programunk a BGR.
A BGR- ben fejlesztési cél az egyénre, csoportra irányuló megelozo pedagógusi cselekvés. Hosszú éveken át mindig azért dolgoztunk, hogy újat, szebbet, jobbat adhassunk az óvodánkat látogató apróságoknak. Természetesen sok-sok elképzelés vár megvalósításra a következo esztendokben is.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 1
Havi: 9
Össz.: 13 310

Látogatottság növelés
Oldal: Óvodánkról
Levélfalvi Manók Óvoda honlapja - © 2008 - 2024 - levelfalvimanok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »